Az új házról és a szükséges átalakításokról

Már csak két hét és megürül az otthonunk és beköltözünk. Szerencsére az állag kifejezetten jó, így nem kell semmi felújításba kezdenünk, simán cuccolhatunk.

Eleinte még üres lesz egy kissé, mivel a mostani berendezés zöme megy a lakókkal együtt, de annyi cucc marad, hogy azonnal nem kell beruháznunk ilyenekre az életben maradáshoz.

A ház két szintes, de az emelet nem teljes értékű, tetőtér. Nem mintha rászorulnánk az alapterület duplikálására, kettőnknek így is bőségesen felesleges a méret. Amúgy annyira azért nem hatalmas, Vietnámban nagyobb volt.

 

 

A ház mellett szólt az is, hogy be van kötve a gáz, ami errefelé nem magától értetődő, még elterjedtebb, hogy olajjal fűtenek. Amellett, hogy ez a módszer nekem egy fokkal szimpatikusabb is (kisebb a karbonkibocsátás és eleve az sem tetszik, hogy egy olajtartály van a kertben), még valamivel olcsóbb is. A melléképületben található a kazán, s radiátorokon keresztül jut a meleg a házba. Nem elhanyagolható módon a tűzhely is gázzal megy, ami nekem lényegesen jobban bejön, mint bármiféle egyéb megoldás.

 

 

A konyha és a nappali nincs különválasztva, s még a földszinten van két háló, egy dolgozó és egy fürdőszoba, míg az emeleten egy fürdő és két háló. Mi a földszinti nagy hálóban alszunk majd, míg a pont jó helyen, bal hátsó sarokban lévő szoba lesz a malacoké.

A házzal kapcsolatos tennivalók velük állnak kapcsolatban, mivel egyúttal egy külső, udvari életterük is tervben van, különösen, hogy egészen meggyőző méretű hátsó kertünk van szép fűvel. Fák szerencsére nincsenek, csak a telekhatáron bokrok, így azokkal nem lesz gond.

 

 

A tengerimalacok apró, nagyjából kilónyi zsákmányállatok, akik nem tudják megvédeni magukat, s zárt helyen a gyárilag beépített túlélő mechanizmusuk, a menekülés sem vezet eredményre – ez utóbbi képességük hatékonyságának egyébként sem tett jót az a néhány, domesztikációval teli évezred.

Így jobb híján nekünk kell gondoskodni a biztonságról, ami egy fokkal komplexebb feladat, mint elsőre gondolná az ember. Amellett, hogy oldalt el lesznek szeparálva masszív és sűrű hálós kerítéssel a külvilágtól, szükség van a “falak” alatt a földben betonozni is, elkerülendő, hogy valami beásson hozzájuk.

A mászni vagy röpülni képes veszélyforrások miatt szükséges a hely tetejét is hálóval fedni, s egyúttal remélni, hogy a lombfúvó kellően hatékony fegyver a rárakódó akármik eltávolítására. Merthogy nem kicsike hely lesz (kb. 10×10 méter), így kellően magasnak is kell lennie, hogy mi is kényelmesen beférjünk, s így hozzáférjünk az állatokhoz meg a berendezéshez. Plusz mivel ez a konstrukció nagyjából teljesen elfoglalja a kertet, így egyúttal a mi esetleges kerti tevékenységeinket is az ő élőhelyükön kell majd végezni.

Egyúttal a szabadságot is meg akarom nekik adni, így tervben van egy átjáró (egy relatíve nagyobb átmérőjű, zárható cső segítségével) a benti szobájuk és a kinti élőhelyük között, így rájuk lesz bízva, hogy merre mulatják az idejüket. Bár elég macerásnak tűnhet ez az egész elképzelés, hosszabb távon (márpedig öt év eléggé az) sok előnnyel is jár. Ha a kalkulációim nem tévednek (ami nem teljesen biztos, mert tengerimalacokra vonatkozó számokat nem találtam, így csak következtetni tudok más legelő állatok adataiból), akkor figyelembe véve az átlagos írországi fűhozamokat, az udvar elvileg ellátja a jószágokat egész évben.

Télen és éjjelente nem maradnak kinn, így meg pláne elégnek kell lennie arra az időre, amit ott töltenek. Ez így egyúttal azt is jelenti, hogy az év jó részében önkiszolgáló üzemmódban működhetnek, ami csökkenti az ellátásukkal kapcsolatos terheket. Plusz eleve azt gondolom, hogy sokkal nagyobb boldogság lesz ez így nekik.

 

 

Ami a kivitelezést illeti, attól még azért erősen tartok. Bár férjem egészen ügyes és egy jó részét képes megcsinálni (miközben még örül is neki – van baja), azért tartok tőle, hogy az idei szezonban már nem valósul meg a malacok számára is élvezhető formában, tekintve hogy valószínűleg hamarosan hidegebb lesz annál, mintsem ki lehessen őket engedni. De ha nem idén, majd jövőre.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

One Comment

  • sellőlány

    Mi pár tojó beszerzésére gondoltunk a vidéki birtokra, a szomszéd vállalta volna gondozást. Egy természetvédelmi terület mellett helyezkedik a házunk, talán 20 méterre az azt jelzővonaltól. Rengeteg vad és ragadozó mozgását észleljük, élvezzük folyamatosan. Van egy félig vad macskánk is, akit folyamatosan oltatunk és féreghajtunk, már 8 éves. Túlélt már pár verekedést, melyek nagy része macskák között zajlik, de ki tudja, kikkek keveredhett még kapcsolatba/ összetűzésbe. 🙂 Szóval mi is tanulmányoztuk egy biztonságos ketrec mibenlétét, és a szomszéd meg is csinálta volna, de realizáltuk a költséget (nemcsak betonozni, alul a ketrec alatt több rétegben is halózni kellett volna). Plusz a tényt is, hogy a pipikéket akár a házunkba is bezárhattuk volna egész évre, kb. annyit lettek volna szabadon. Úh lemondtunk a nagy tervről. Nektek ez jóval megvalósíthatóbbnak tűnik, és remélhetőleg sikerül is összehoznotok. Mekkora most az állomány? Az elsők közül kik vannak még meg?

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük