Oh yeah!

Írországba étkezésem előtt nem igazán gondolkodtam el a helyiek nyelvi szokásain. Azt tudtam, hogy angolul beszélnek, bár a kormányzat kínkeservesen küzd a mostanra anyanyelvi szinten gyakorlatilag kipusztult, de bennszülött gael nyelv megmentése érdekében – nem igazán nagy sikerrel.

 

Hallottam még azt is, hogy az itt beszélt angol nyelvtanilag meglehetősen egyszerű, s nem is okvetlenül követi a brit királyi udvar etikettjét, de azért személyes felbukkanás kellett ahhoz, hogy valamennyire rálátásom nyilhasson a valós helyzetre.

 

Elöljáróban azt fontos leszögezni, hogy az ország egy erősen isten háta mögötti szegletében vagyok, s simán elképzelhető, hogy az itteniek nem úgy beszélnek, mint mondjuk Dublin iskolázott krémje.

 

 

No, de kezdjünk is hozzá. Először is, szerencsére érthető, amit mondanak. Bár valóban van akcentusuk, egyik-másiknak egészen súlyos mértékű, azért ki lehet hámozni, még ha esetleg néha vissza is kell kérdezni. És az is kétségtelen, hogy a helyi könyvtáros majdnem BBC-angolt beszél, míg a farmerek nem okvetlenül.

Szóval az akcentus nem akkora gond, ellenben a beszélt nyelv szókincse, ahogy arra számítani is lehetett, erősen brit eredetű, így aztán az amerikai angolon szocializálódva sok dolgon el kell gondolkodni, hogy vajon mit jelentenek. (Szerencsémre tarkítja az életutam néhány brit sorozat élménye is, így ha nem is ezeket a szavakat jutna eszembe magamtól használni, azért jobbára megértem őket.) Súlyosbító tényező ellenben, hogy azért a brittől is elütő saját kifejezésekkel is színesítik a nyelvet, pl. a toilet helyett a jacks-et használják.

 

Egy pár napig gondban voltam a köszönéssel is. Találkozáskor boldog-boldogtalan ezerrel howareyou-zik, ami önmagában még nem annyira furcsa, s az sem lep meg, hogy ténylegesen senkit nem érdekel a válasz, de a korábbi tapasztalataim alapján ilyenkor azért illik végigcsinálni a rituálét. Hát, itt elég hamar feltűnt, hogy a válaszra nem tartanak igényt, s valójában ez a howdoyoudo funkciójában működik.

Miután ez így kb. három nap után leesett, s élesben tesztelve is bevált, azóta bőszen használom én is, immár nem kilógva a sorból.

 

 

A helyi angol egy másik érdekes gyöngyszeme az oh yeah. Az ablakunk alatt telefonált meglehetősen nagy hangerővel egy lokális egyed, s furcsálltam, hogy gyakorlatilag minden második mondata oh yeah volt.

Aztán feltűnt, hogy nem egyedülálló jelenség, itt nálunk és a környéken legalábbis ez majdnem mindenki esetében így működik. Értelme nem nagyon van, csak kb. mindenhová berakják tölteléknek. Elmentem a boltba, óje. Vettem két kenyeret, óje.

Galwayben aztán még az is kiderült, hogy ha nekimész valakinek, azt is simán el lehet intézni egy oh yeah-vel. 

 

Mivel még csak két hónapja vagyok itt, s a helyiekkel való érintkezésem is meglehetősen korlátozott, így egészen biztosan csak a felszínt kapargatom, de ahogy telik az idő, majd gyűjtöm a tapasztalatokat, s itt is beszámolok róluk. Óje.

 

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

6 hozzászólás

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.