Bővülő család

Nem, még mindig nem kaptam kedvet a gyermekvállaláshoz, s ez a helyzet már kétlem is, hogy a jövőben változni fog.

 

Noha a gyerekekhez tartósan, életvitelszerűen nem nagyon van türelmem, a kisállatok egy másik kérdés. Korábban bő tíz évig foglalkoztam tengerimalacokkal, de ennek sajnos már elég régen vége szakadt. Mindig is incselkedtem a gondolattal, hogy valamikor újrakezdjem, mert iszonyat imádom ezeket a kis legelésző rágcsálókat. Mivel Kínában ehhez nem igazán voltak alkalmas körülmények, nem is éltem ki ez irányú vonzalmaimat. Itt viszont bőven van helyünk, s a klímának hála egész évben fű is, így végül engedtem a csábításnak.

 

Anélkül, hogy nagyon ilyen irányba vinném a blogot, azt a laikusok számára el kell mondjam, hogy ezek az állatok cirka 6-8 évig élnek, s tartásuk nem kicsi felelősség. Érző, szociális lények, s a megfelelő egyedek beszerzése még otthon sem annyira egyszerű, itt meg pláne. A keverékek génállománya sokszor problémás, mivel a kereskedésekben, hozzá nem értő hobbiszaporítóknál gyakori a beltenyészet, s a túl korai vemhességek is. Kínában, ha hébe-hóba láttam tengerimalacot, kivétel nélkül borzalmas körülmények között sínylődtek, s rendkívül alultápláltak voltak. Ezek után Vietnámban sem számítottam jobb helyzetre.

 

Pedigrés, tenyésztett állatok esetén is vannak bibik, az ő genetikájuk a sok azonos allél miatt valamivel egysíkúbb, mint egy egészséges keveréké, de kevesebb az egészségügyi probléma, s ellenőrizhető a családfa.

Vietnámban feltehetően nincsenek normális tenyésztők, így Ausztráliában vagy Szingapúrban kezdtem el gondolkodni. Utóbbiban találtam is néhány szimpatikusnak tűnő szakembert, s nekem tetsző kölyköket is. Az élet azonban közbeszólt. Nha Trang-i felfedezőtúráink egyikén belefutottunk egy állatkereskedésbe, ahol malacok is voltak. Szegényeken nagyon megesett a szívem, így három kislányt muszáj volt kimentenem. Szívfacsaróan kicsi helyen voltak, nemenként nem különválogatva, rácsos padlójú ketrecben (ez utóbbi nagyon nem nekik való, tönkreteszi a lábaikat). Az étel sem volt megfelelő, s túl sokat sem kaphattak, mert nagyon soványak is voltak.

 

 

Szóval hazahoztuk őket, s a lépcső alatti egykori haltartó helyre kerültek. Mostanra egész szépen be is rendezkedtem náluk, s kezdenek barátkozni is. A legkisebb sajnos majdnem biztosan vemhes, ami nagyon nem jó hír, de még reménykedem, hogy tévedek. A másik kettő talán megúszta, rajtuk semmi jel, de ha az elmúlt néhány napban estek meg, még bő egy hónapig ez sem kizárható.

 

A szomorú előéletük ellenére most jól vannak, életükben először futkároznak, s láthatóan boldogok. Ha nem rejtenek meglepetést, én is maradéktalanul az leszek, ha mégis, majd megoldjuk, csak ne legyen komplikáció.

 

És ha már ennyit ömlengtem, jöjjön egy jó adag kép is.

 

 

 

 

________________________________________________________

Bár imádom ezeket a jószágokat, tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki érez hasonlóképp. Szerencsére megvannak a hasonló fanatikusoknak szóló fórumok, így ki tudom élni a megosztási hajlamaimat is, ha elkap a hév. A Szecsuánblog nem fog átmenni gügyögésbe, s életük minden egyes rezdülésével sem akarok itt boldogítani senkit. Azt azért nem garantálom, hogy hébe-hóba nem hallotok a velük kapcsolatos fejleményekről, de igyekszem visszafogni magam.

Hozzászólnál Facebook fiókkal?

4 hozzászólás

  • Liping

    @sellőlány: Itt maradnak, nincsenek azzal kapcsolatban illúzióim, hogy itt normális gazdát tudnék találni nekik. Optimális esetben minden pici lány lesz, ha nem, akkor kelleni fog még a fiúk számától függően néhány élettér. De szerencsére átlag 2-3 bébiről beszélünk.
    Ha nagyon nincs mákunk, mindegyikben vannak utódok, s az új év első napjaira lehet 10 új poronty is. Már ha minden szülés lemegy gond nélkül.

  • sellőlány

    Hihetetlen, mennyi minden történt veletek ilyen rövid idő alatt. 🙂 Mi a kutyán gondolkodunk már évek óta, de az életstílusunk elég hektikus a felelős kutyatartáshoz (korábban volt 2 kutyám, van némi fogalmam a dologról). Azt meg nyilván nem tartom jó megoldásnak, hogy amikor eltűnünk hetekre, esetleg hónapokra a nagyvilágban, leterheljük vele a családot, az utaztatás maceráiról nem is beszélve. Ebből a szempontból egy kisállat (akár egy egész család) valamennyivel egyszerűbb eset.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük